szepseg_hatalma2

A Vágyaidban, ami ott van Benned – megtalálod a HIVATÁSODAT

Amikor kislány voltál, még tudtad mi szeretnél lenni majd egyszer, ha nagy leszel, mert a kedvenc szerepedet szívvel-lélekkel játszottad!

Ennek az online tanfolyamnak a célja – a vágyaid megvalósítása, megtalálva köztük a Hivatásodat, azt a feladatot, amit örömmel végzel nap, mint nap.

 

A „VÁGYAID NYOMÁBAN” a másik online tanfolyamunk, tréningünk, amelyet otthonodból kényelmesen és kötetlenül, amikor csak ráérsz, el tudsz érni.
Azoknak ajánlott elsődlegesen, akik önállóan szeretnek magukban tanulni és fejlődni.

 

Miben segít Neked a „VÁGYAID NYOMÁBAN – A Saját vágyaid, a Hivatásod megtalálása és megvalósítása” című tanfolyamunk?

Neked ajánljuk, ha:

  • Értelmet akarsz adni az életednek
  • Tudatosan szeretnéd elérni a céljaidat
  • Fejlődni szeretnél, önbizalmadat erősíteni szeretnéd
  • Szeretnél Önmagad menedzsere lenni
  • Álmodozás, vágyakozás helyett – cselekedni akarsz
  • Eddig halogattad és késleltetted a dolgaidat- itt a tettek ideje
  • Az eddigi céltalanság helyett – csak úgy repül az idő – értelmes dolgokkal akarsz foglalkozni
  • Céljaid megtervezése nehézkésen működik
  • A célkitűzésig még eljutsz, ám a megvalósítás már nem sikerül, vagy ha igen, akkor az eredmény nem lesz tartós
  • Nagyon sok minden érdekel és nehéz eldöntened, hogy mivel is szeretnél foglalkozni valójában
  • Szeretnéd megtalálni a hivatásodat – az élet feladatodat
  • Újra kell kezdened az életed/szeretnéd újratervezni az életed
  • Szeretnéd tudni, melyek a Te igazi vágyaid, mire vágysz Te magad
  • Boldog és teljes életet akarsz élni, hogy közben azt csinálod, amit szeretnél

Miről szól a tanfolyam?

A „VÁGYAID NYOMÁBAN” – a Szépség Hatalma tanfolyam sorozat II. része, amely egy önálló online anyagként rendelhető.

A tanfolyam a vágyaid, az álmaid, a Hivatásod megtalálásában és megvalósításában segít.
Abban segít, motivál, ösztönöz, hogy ne csak álmodozz, hanem tegyél is meg minden szükséges lépést – a vágyott céljaid és a HIVATÁSOD eléréséért.

 

A VÁGYAID NYOMÁBAN néhány fejezete:

  • Önismeret szerepe a célok megfogalmazásában, célkitűzésében és megvalósításban
  • Önbizalom fontossága- erősségeid, amelyek segítenek a céljaid elérésében
  • Álmok, vágyak, célok
  • Valódi vágyaid, álmaid, amelyekből célok lehetnek- jövőkép és tervezés
  • Eszközök szerepe a célok megvalósításban
  • Újrakezdés- Hivatás- felmerülő akadályok, ösztönző erők
  • Olyan motiváció, ami egy éltre szól

Az Önismereted segítségével jutsz el a vágyott céljaid felé, tisztázva közben azt is, hogy milyen eszközök szükségesek hozzá.

A kérdésekből, amelyek mentén elindulunk, álljon itt néhány az alábbiak szerint:

  • Ki vagyok Én?
  • Merjek-e álmodozni? Mire jó az álmodozás?
  • Mi a különbség az álmok, vágyak és célok között?
  • Mi történt eddig velem?
  • Valóban az én vágyaim azok, amit el akarok érni – vagy mások céljait másolom?
  • Mások elvárásai szerint állítom fel a céljaimat? vagy Félek, hogy nem fognak szeretni, ha nem azt csinálom, amit elvárnak tőlem?
  • Honnan vettem az ötletet? Mit akarok és mit Nem?
  • Mi a fontosabb a célok esetében az érzelem, vagy az értelem?

– A lépésről-lépésre feladatok, tesztek, munkafüzet segítségével végig mehetsz az eddigi Életeden

– Látni fogod az eddigi történéseidet és a jelenlegi helyzetedet

– Tudatában leszel annak, amit szeretnél igazán és azt is biztosan tudni fogod, amit nem szeretnél, amit nem akarsz

– A céljaid kitűzésében és elérésben a szűkebb és távolabbi környezeted szerepét felismered

– Elemezzük a továbbiakban a helyes célkitűzéshez szükséges lépéseket, a benned lezajló folyamatokat és hatásokat

– A célkitűzés és megvalósítás során a Téged segítő, illetve gátló tényezőket, valamint azok kezelését végig vesszük

– Lépésről-lépésre megtanulsz tervezni, amihez rengeteg segítséget vehetsz igénybe a tanfolyam során

Álljanak itt még további kérdések, amelyek végig vezetek a tanfolyamon:

  • Miért nem sikerült eddig elérnem, amit akartam, pedig úgy tűnt nagyon szeretném?
  • Mi hátráltatott a megvalósításban?
  • Milyen a jó célkitűzés?
  • Hogyan tervezzek?
  • Hogyan valósítsam meg a terveimet hatékonyan?
  • Mivel tudom magam, ösztönözni, motiválni?
  • Melyek a valódi megvalósítás és motiváció titkai?
  • Hogyan találom meg a Hivatásomat?
  • Honnan fogom tudni, hogy amit szeretnék csinálni az Nekem való?
  • Az újrakezdésnek milyen nehézségei, milyen akadályai vannak?

– A végcél, hogy értelmet adj az életednek a céljaid, vágyaid elérésével és olyan életet élj, amilyenre vágysz és amitől boldog leszel.

Segítségül még néhány kérdés:

  • Közelebb visznek-e Önmagamhoz, ha az áhított álmaim, vágyaim megvalósulnak?
  • Teljesebb lesz az életem, ha elérem, amit szeretnék?
  • A céljaim megvalósítása közben hogyan maradhatok tudatos?
  • Hogyan használhatom Nőként a teremtő képességemet?

 

Kinek javasolt a tanfolyam?

  • Életkortól függetlenül minden olyan tudatos Nőnek, aki értelmet szeretne adni az életének
  • Aki szeretné megtalálni a saját céljait
  • Aki elfogadja a változást az élet részeként
  • Aki hajlandó is tenni érte, hogy elérje szíve vágyait, álmait,
  • Aki szeretné megtalálni és megvalósítani Önmagát a Hivatásán keresztül
  • Aki tudatosan szeretné újratervezni az Életét – akár saját döntése kapcsán, akár kényszer hatására
  • Aki szeretné célirányosan a kezébe venni a sorsát, értelmesen élni az életét, akinek minden Nap számít

Nem javasolt a tanfolyam, ha:

  • Nem szeretnéd célirányosan/tudatosan megvalósítani a vágyaid, terveid
  • Jobban szereted, ha mások mondják meg, hogy mit tegyél/ mit ne tegyél
  • Nem hiszel, abban, hogy magadon csak Te segíthetsz
  • Szkeptikus vagy és fenntartással kezelsz mindent
  • Nem szeretnél változtatni az életeden/ jól érzed így magad- megvan mindened
  • Már célirányosan éled az életed

Milyen hatásokat és változásokat észlelsz Magadon, ha elvégzed a „VÁGYAID NYOMÁBAN”- a Szépség Hatalma II. rész – tananyagunkat?

  • Megtanulod, hogyan adj értelmet az életednek
  • Megtanulod tudatosan kezelni az érzelmeidet, a gondolataidat
  • Megtanulod ösztönözni és motiválni Önmagad
  • Életed „problémáit” megoldandó feladatként kezeled és hálás leszel, hogy vannak teendőid
  • A céljaidat meg fogod tudni valósítani és olyan célokat tűzöl majd ki Magadnak, aminek értelmét látod
  • A Neked megfelelő, hozzád passzoló vágyaidat – álmaid valósítod meg
  • A változás az életed részévé válik
  • Nem lesznek unalmasak és hiábavalóak a napjaid
  • Megtalálod a neked megfelelő Életfeladatodat, rálelsz a Saját utadra

Mire lesz szükséged, hogy elvégezd?

Semmilyen előképzettség nem szükséges hozzá, csak elhatározás, szándék, akarat és idő (napi 1/2 óra minimum a magad társaságában)

A gyakorlatok beépülési ideje változó, légy türelmes magaddal, egyénenként változó, hogy kinek mennyi időre van szüksége, a minimum 21 nap

Mennyi időbe telik elvégezni?

Javasolt 2 -3 naponta olvasni, gyakorolni a feladatokat, hallgatni a hanganyagot, maximum 1,5 – 2 hónap alatt elvégezhető a tanfolyam, amennyiben az egyben letölthető verziót kéred.

Részekben történő rendelés esetén – 3 naponta érkeznek az anyagok – összesen 12 alkalommal, levél értesítéssel és letöltési lehetőséggel, 1,5 hónap alatt a teljes anyagot megkapod.

Mennyibe kerül és milyen formában kapható:

„VÁGYAID NYOMÁBAN – A Saját vágyaid, a Hivatásod megtalálása és megvalósítása” Önfejlesztő tanfolyam anyaga?

  • Fizetés után – Tananyag letöltése egy zárt oldalról egy alkalommal elküldve – az összes írásos anyag, hang, munkafüzet ára: 13.000 Ft
  • Fizetés után – Tananyagok letöltése egy zárt oldalról 3 naponta küldve – részekre felosztva – levél értesítéssel: – az összes írásos anyag, hang, munkafüzet ára: 15.000 Ft

Milyen módon fizethetsz?

  • Átutalással
  • Bankban – pénztári befizetéssel
  • Rózsaszín postai csekkel

A fizetéssel kapcsolatos részleteket a megrendelésed után levélben küldjük!

 

MEGRENDELEM – SZÜKSÉGEM VAN RÁ!

A „VÁGYAID NYOMÁBAN”- önfejlesztő tanfolyam: 2017.08.01- től rendelhető

A megrendeléshez töltsd ki az alábbi űrlapot, majd kattints a „MEGRENDELEM” gombra!

A rendelés átmenetileg szünetel!


    Egyben (Fizetendő ár: 13000 Ft)Külön, részenként (Fizetendő ár: 15000 Ft)


    ÁtutalássalBankban, pénztári befizetésselRózsaszín postai csekken

     

    Ez a megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, mely fizetési kötelezettséggel jár, és amelyre az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások,valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 5. és 6. §-ában foglaltak megfelelően irányadóak.
    A szerződés a távollevők között kötött szerződésekről szóló 1999. (II.5.) Kormányrendelet hatálya alá tartozik. Minden általad megadott adatot bizalmasan kezelünk.
    A rendelkezésünkre bocsátott adatokat, információkat nem adjuk ki harmadik félnek és személyiség jogaidat tiszteletben tartjuk.
    Az általad megadott e-mail címre kapsz egy megrendelést visszaigazoló levelet pár órán belül. Ebben tájékoztatunk a fizetési információkról, amely alapján kifizetheted a megrendelt csomag árát banki átutalással, bankfiókban – pénztári befizetéssel vagy postai rózsaszín csekken 8 napos fizetési határidővel.
    Amennyiben ennyi idő alatt nem tudod teljesíteni a fizetést, illetve az általad megadott elérhetőségek egyikén sem tudunk elérni, sajnos törölnünk kell a megrendelésedet. A rendelésed összegének bankszámlára – történő jóváírása után küldjük el Neked a csomag választott opcióját.
    Kíváncsiak vagyunk a tréning(ek) elvégzése utána a véleményedre, a megéléseidre, a tapasztalásaidra! Kérlek, oszd majd meg velünk – ezen információkat, hozzájárulván ezzel Te is, hogy mi NŐK tudatosabbak, nőiességünkben teljesebbek lehessünk!
    A megrendeléssel kapcsolatban felmerülő bármilyen kérdésed, problémád esetén az: info@szepseghatalma.hu email címre írj egy levelet!

     

    Szeretettel és köszönettel: A Szépség Hatalma mentorai

     

     

    Mentés

    Mentés

    Mentés

    Mentés

    Mentés

    Mentés

    Mentés

    Mentés

    Mentés

    Mentés

    AJÁNDÉK!

    Azonnali segítség a Női Szépség Könyvben, ha megírod, hova küldjük!

    Feliratkozol a hírlevelünkre, a blogban foglalt írásainkra, értesítést küldünk kampányainkról!

    A regisztráció előtt elfogadod a Felhasználási és Adatvédelemmel kapcsolatos szabályzatunkat!

    konyvborito2_250





     

    Szépség Hatalma Tanfolyamok
    Online Önfejlesztés
    I. rész: REJTETT SZÉPSÉGED

    rejtett_szepseged_widget

    Fedezd fel és éld meg a Női Szépséged!

    Színkendő készletek és színkártya sorozatok

    100 vagy 90 darabos SZÍNKENDŐ készletek és anyagmintás SZÍNKÁRTYÁK a 12 színtípusnak
    Érdekel a szín és stílustanácsadás? tanácsadó vagy, vagy annak készülsz, akkor a következő ajánlaton Neked szól:

    Tovább

    Ősz-Tél vagy Sötét Ősz

    ŐSZ-TÉL vagy SÖTÉT ŐSZ


    A SÖTÉT ŐSZ színei közelítenek a sötét tél színeihez és sokkal komorabbak, mint a másik két Ősz színei.

    Tovább

    Ösz- Nyár vagy Lágy Ősz

    ŐSZ-NYÁR vagy LÁGY ŐSZ


    Erre az ŐSZ típusra a lágyság, a törtség, a finom színvilág jellemző, mivel színei a hideg lágy nyár színeihez is közelítenek kissé.

    Tovább